Job 27

1 És továbbra előadta Jób a példázatát és mondta; 2 Él az Isten, ki elvette jogomat, s a Mindenható, ki elkeserítette lelkemet: 3 bizony, valameddig lelkem bennem van és Isten lehelete orromban; 4 nem beszélnek; ajkaim jogtalanságot s nyelvem nem szól csalárdságot! 5 Távol legyen tőlem, nem adok nektek igazat, amíg ki nem múltam, nem vétetem el magamtól gáncstalanságomat. 6 Igazságomhoz ragaszkodom, nem engedem el, nem szid szívem egyet sem napjaim közül. 7 Legyen olyan mint a gonosz az ellenségem és támadóm olyan, mint a jogtalan! 8 Mert mi az istentelennek reménye, midőn elvágja, midőn kirántja Isten a lelkét? 9 Kiáltását hallja-e Isten, midőn rája jön a szorongatás? 10 Avagy gyönyörködni fog-e a Mindenhatóban, hívhatja-e Istent minden időben? 11 Megtanítlak benneteket Isten keze iránt, a mi a Mindenhatónál van, azt nem titkolom el. 12 Lám, ti mindnyájatok láttátok, minek is hivalogtok hiábavalóan? 13 Ez a gonosz ember osztályrésze Istennél s az erőszakosok birtoka, melyet a Mindenhatótól kapnak. 14 Ha sokasodnak gyermekei – a kard számára, s ivadékai nem fognak jóllakni kenyérrel; 15 maradékai halálvészben temettetnek el s özvegyei nem fognak sírni. 16 Ha fölhalmoz ezüstöt, mint a por és öltözéket szerez, mint az agyag: 17 szerez, de az igaz ölti fel, s az ezüstön az ártatlan osztozkodik. 18 Felépítette, mint a moly, a házát s mint a kunyhót, melyet csősz készített: 19 gazdagon fekszik le, mint a ki nem ragadtatik el; kinyitotta szemeit s nincsen. 20 Utoléri őt, mint a víz, a rémség, éjjel lopta el a szélvész. 21 Felkapja őt a keleti szél, és eltűnik, és elviharozza helyéből. 22 Hajít reá s nem kímél, keze elől kell futva futnia; 23 összecsapják fölötte kezüket és pisszegnek rajta az ő helyéről.